Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia
9090 Pannonhalma, Váralja 1.

Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia

Lejárt hírek

Ezen az oldalon a lejárt, régi hírek gyűjteményét olvasgathatod.

Krisztus Király vasárnapja

             

A diákmisét Odó atya vezeti, így lesz gyóntatás a diákmise alatt.

A diákmise keretében lesz ministránsaink avatása, előléptetése is.

bérmálásra készülő fiatalok bemutatása a hívek közösségének is lesz a templomban.

 

Templomunk szentségimádási napja.

A szentségimádás beosztása

17 órától az esti szentmiséig Ír imaórára hívunk és várunk szeretettel mindenkit!

 

A perselyadományok gyűjtése országos Karitász gyűjtés céljaira lesz.

 

 

November 29-én, pénteken, 17 órától Net-Labor foglalkozás a Boldogasszony Házban.

 

November 30-án, szombaton 15 órakor KALÁSZ foglalkozás lesz a Boldogasszony Házban. Adventi koszorú készítés lesz.

 

November 30-án, szombaton 17 órakor Győrszentiváni Plébánia Genezius színjátszó társulata előadja

a „Bibliai nők szerepéről” c. darabját. 

Az azt követő szentmise után alkalom lesz beszélgetni is velük.

 

December 1-én ADVENT 1. vasárnapja 

A diákmisén az adventi koszorúk megáldása lesz. Kérjük, hozzák el a gyerekek a készített koszorúikat az oltárhoz!  

  

15 órakor Betlehem-avatás a templom alatti bástyafalnál.

 

Az esti mise keretében teszik le az új Képviselő Testület tagjai esküjüket.

                                                                                                                                                           

Véradás 

December 4.  15 – 19 óra a Művelődési Házban.

 

Kántálás

December 15-én (vasárnap) délután, 20-án (péntek) délután, és december 21 (szombat) délelőtt folytatódik Pannonhalmán - a 2017-ben újraélesztett hagyomány - a gyermekek Betlehemezése, a KÁNTÁLÁS.
Jelentkezni a templomi faliújságnál kihelyezett jelentkezési lapon lehet, vagy Szücs Marikánál a facebookon, illetve telefonon.

Köszönjük!

 

December 8-án, Advent 2.vasárnapján, a diákmise után lesz  a hagyományos Ádventi Melegedő programunk a templom körül.

Örömmel és köszönettel fogadjuk mindazok felajánlását, akik hozzá tudnának járulni az egyházközségi karitatív  árusításhoz saját, házi készítésű süteményekkel.

Kérjük, jelezzék a sekrestyében, akik készítenek süteményt, hogy a mennyiség alapján tervezni tudjunk!

 

KARITÁSZ – ANGYALBATYU  

 

7-14 éves korú, rászoruló családok gyermekeinek, Kárpátaljára gyűjtünk, cipősdobozokba (de lehet másfajta doboz is) karácsonyi ajándéknak: játékot, iskolai szereket, édességet, esetleg szárított gyümölcsöt.

Ha csomagolópapírral díszítenék a dobozokat, az lenne a kérés, hogy könnyen kinyithatók legyenek, mert kiosztás előtt ellenőrizni kell a tartalmukat.

Az is nagy segítség, ha kerül rá kb. életkor megjelölés, illetve, hogy a készítője kislánynak /kisfiúnak szánja-e elsősorban.  (természetesen olyan is lehet, ami mindegyiknek megfelel)

 

Gyűjtőpontok – ahová az adományokat lehet leadni ( december 8-ig várjuk!)

  • sekrestyébe (misék előtt/után)
  • Plébánián (két ajtó között is hagyható)
  • Városi Könyvtárban (nyitvatartási időben)
  • Apátsági Portán (08.00 – 20.00 óra között)
  • Városi Karácsony napján, a Főtéren, a Karitász standnál – Egymillió csillag a szegényekért figyelemfelhívó segélyakció alkalmával

A december 8-ig  leadottakat tudjuk a Karitász Központba, Budapestre szállítani, s onnét központilag szállítják tovább Kárpátaljára.

 

KARITÁSZ KÖSZÖNET

 

Köszönetet mondunk minden önkéntesnek és segítőnek, akik részt vettek a Karitász, múlt heti Metro áruházi élelmiszergyűjtésében! 1,2 tonna adomány gyűlt össze karácsonyra, a nehéz sorsú családok, rászorulók részére, Pannonhalma és környékére.

A gyűjtésről a beszámoló és köszönetnyilvánítás ITT olvasható.

 

Köszönjük a hívek, győrszentiváni egyházmegyei Erzsébet napi gyűjtésre felajánlott, valamennyi adományát!

Szerda reggel a Karitász 1,5 tonnás furgonja teljesen megtelt az adományokkal – így indult Budapestre, majd onnét Kárpátaljára, Munkácsra. Arnold atya további szervezésével a leginkább szükséget szenvedőkhöz, a háború sújtotta részekre jut majd el a hívek adománya.

 Évközi 33. vasárnap A szegények világnapja

 

Szent Erzsébet ünnepe

November 19-én, kedden Árpádházi Szent Erzsébet napja.

A Területi Apátság Szent Erzsébet-napi egyházmegyés közös ünnepét idén Győrszentivánban tarjuk, november 19-én, kedden, 17.00 órai kezdettel.

A helyi színtársulat egy darabbal készül a Bibliai nők szerepéről , majd ünnepi szentmise és agapé.

Kedden nincs itt mise  – Mindenkit hívunk Szentivánba!

UTAZÁS:

Akik jelezték igényüket, azoknak Pannonhalmán, a „Takarékszövetkezet” buszmegállóból 15.35-kor indul a busz Győrszentivánba, az ünnepre.

 

ADOMÁNYGYŰJTÉS:

Az idei Erzsébet napi gyűjtést Arnold atya kárpátaljai gyülekezeteinek támogatására fordítjuk.

Azokon a területeken, ahol a háború tarolt, nagyon komoly szükséghelyzet van.

Oda elkel minden támogatás – írta Arnold atya kelet Ukrajnában járva.

Már a héten elkezdünk gyűjteni tartós élelmiszert.

Várjuk a kedves hívek élelmiszeradományait, amit a Plébánián (2 ajtó közé is be lehet tenni) vagy a sekrestyében lehet leadni.

Továbbá nagy szükség lenne: melegzoknira, pokrócokra, vizes, alkoholos törlőkendőre, gyerek- és  felnőttpelenkára, gyermekkerékpárra, mosószerre, fertőtlenítőszerre, tisztálkodási szerekre…

Az Erzsébet napon, Győrszentivánban, a gyűjtött perselypénz adományt is az Arnold atya által kért dolgok megvásárlására fordítjuk.

A szeretet és béke Istene a szenvedők, az otthonukat és szeretteiket elvesztett embertársaink megsegítésére hív bennünket. Tegyük meg értük, ami tőlünk telik!

 

November 20-án, jövő szerdán 15:00-16:30-ig a Boldogasszony Házban ismét látásvizsgálat, szemüvegrendelési lehetőséggel.  A Zwik-Ker Optika plakátja.

 

November 23-án, 15 órakor KALÁSZ foglalkozás lesz a Boldogasszony Házban. Először próba, majd 

16 órakor (nyilvános előadás) Vendégünk lesz: Pigniczki Krisztina Európa-bajnoki aranyérmes, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes válogatott kézilabdázó, aki sportról, olimpiáról fog előadást tartani, illetve ezekről fogunk vele beszélgetni.

A program ingyenes, sok szeretettel várunk mindenkit - gyereket, felnőttet egyaránt!

 

Jövő héten, november 24-én,  Krisztus Király vasárnapja

Templomunk szentségimádási napja.

A templomban hátul, a faliújságnál kitett lapon még fel lehet feliratkozni – akár egyénileg, akár közösségileg – egy-egy imádságos félóra / óra vállalására.

17 órától az esti szentmiséig Ír imaórára hívunk és várunk szeretettel mindenkit!

A szentségimádás beosztása 

A jövő hétvégén a perselyadományok gyűjtése országos Karitász gyűjtés céljaira lesz.

 

KARITÁSZ – ANGYALBATYU  

 

7-14 éves korú, rászoruló családok gyermekeinek, Kárpátaljára gyűjtünk, cipősdobozokba (de lehet másfajta doboz is) karácsonyi ajándéknak: játékot, iskolai szereket, édességet, esetleg szárított gyümölcsöt.

Ha csomagolópapírral díszítenék a dobozokat, az lenne a kérés, hogy könnyen kinyithatók legyenek, mert kiosztás előtt ellenőrizni kell a tartalmukat.

Az is nagy segítség, ha kerül rá kb. életkor megjelölés, illetve, hogy a készítője kislánynak /kisfiúnak szánja-e elsősorban.  (természetesen olyan is lehet, ami mindegyiknek megfelel)

 

Gyűjtőpontok – ahová az adományokat lehet leadni ( december 8-ig várjuk!)

  • sekrestyébe (misék előtt/után)
  • Plébánián (két ajtó között is hagyható)
  • Városi Könyvtárban (nyitvatartási időben)
  • Apátsági Portán (08.00 – 20.00 óra között)
  • Városi Karácsony napján, a Főtéren, a Karitász standnál – Egymillió csillag a szegényekért figyelemfelhívó segélyakció alkalmával

A december 8-ig  leadottakat tudjuk a Karitász Központba, Budapestre szállítani, s onnét központilag szállítják tovább Kárpátaljára.

 

November 30. szombaton 17 órakor A Győrszentiváni Plébánia Genezius színjátszó társulata előadja a „Bibliai nők szerepéről” c. darabját a templomunkban.

Az azt követő szentmise után alkalom lesz beszélgetni is velük.

 

Krekács Zoltán hagyományőrző szablyavívó, edzést hirdet gyerekeknek és férfiaknak.

 

 Évközi 29. vasárnap

 

 A 2025. tavaszi bérmálásra legalább nyolcadikos fiatalokat, ill. a szentséget kérő felnőttek jelentkezését várom. Űrlap a sekrestyében is kérhető. Kitöltve kérem 2024. október 25-ig leadni a sekrestyében.

 

A Szűzanya hónapjában minden vasárnap, az esti szentmisék után ünnepélyes rózsafűzér imádságot tartunk, ezzel is köszöntve égi Édesanyánkat!

A diákmisén Járfás Ádám újmiséje lesz. 

Az esti mise után asszonyok, édesanyák imádkozzák a rózsafűzért.

A jövő vasárnap (október 27.) pedig férfiak, édesapák imádkozzák a rózsafűzért.

 

Október 24-én csütörtökön, 15 órakor +Tringer Mária Johanna temetése lesz. Engesztelő gyászmise nem lesz.

 

 Az idei tanévben is folytatódnak a Net-Labor foglalkozások. Az első alkalom közösen, mindkét csoportnak egyszerre, 

október 25-én, jövő héten, pénteken 17 órától lesz a Boldogasszony Házban.             

 

"NE FÉLJ, NEM ÍTÉLLEK EL!" LELKIGYAKORLAT

Továbbítsátok közösségeitek tagjainak ennek a lelkigyakorlatnak a lehetőségét! Ha tudják, Ők is vigyék hírét!

Abortusz, spontán babavesztés okozta sebekből való lelki gyógyulás lehetőségét kínálja a lelkigyakorlat.

A lelkigyakorlatot tartja: Kovács Ferenc állandó diakónus és Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó

Helyszín: Domus Perregrini Apartmanházak, Győr

Időpont: 2024. november 7-10.

Jelentkezés: Máriánál tel.: 06 20 823 2201 vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Jelentkezési határidő: 2024. november 3.      

 

KÖSZÖNETET MONDUNK a múlt heti terményáldásra felajánlott  adományokért!

 

A város 1956-os ünnepsége október 22-én, kedden 15 órakor lesz a Műv. Házban! Az ünnepségen közreműködnek a SZBI, 8.osztáyos diákjai!

   

HITTANOS KIRÁNDULÁS

Október 28-án, hétfőn (őszi szünet első napján) szeretettel hívjuk egyházmegyénk hittanosait, ministránsait a hagyományos őszi közös kirándulásra.

Úti cél: Bodajk.

Tervezett program: szentmise, délelőtti program a Mária kegyhelyen. Ebéd után a helyi Vadászkastélyban csoportos, interaktív foglalkozás. A nap zárása imával, énekléssel, hálaadással és játékkal lesz.

Minden jelentkező számára 4500,- Ft kedvezményt biztosít a saját plébániája!

Jelentkezési lap ill. bővebb információ található.

  

A CANTATE KÓRUS ÚJRAINDULT

Bojtárné Anikó karvezető, zongoratanár vezeti.

Az általános iskolában jönnek össze csütörtökönként 19.30-20.30 között.

Nem csak egyházi énekekben, hanem szélesebb repertoárban terveznek most, de alkalmi egyházi szereplés továbbra is lesz.

Most készülnek is adventi misére.

Új kórustagokat is toboroznak:

vegyes-karban gondolkoznak, így főleg férfiaknak, de hölgyeknek is örülnek, ha csatlakoznak a kórushoz!

 

A Városi Könyvtár kínálata:

  Október 22-én, 18 órakor Terápiás önismereti foglalkozás-sorozat indul Dallos Sándor művei alapján

A szavak teremtenek és gyógyítanak – akár írja az ember, akár olvassa!

Csoportvezető: Rácz Gergő magyar nyelv és irodalom tanár, mentálhigiénés szakember.

 

Évközi 32. vasárnap

 

November 11. hétfőn, Szent Márton napja.

11 órakor az ünnepi liturgiát a bazilikában Matteo Maria Zuppi olasz bíboros vezeti és ő prédikál (tolmácsolással). Kötődése a Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösséghez a hátrányos helyzetűek szolgálatában van: a római szegénynegyedek peremre szorult gyermekei és más rászorultak támogatásában – Szent Márton példáját követve.

 

Emlékezzünk meg újra Pannonhalma védőszentjéről, Szent Mártonról egy közös lampionos zarándokúttal! 

16:30 Gyülekező a Szent Márton szobornál.

16:45 Rövid megemlékezés után zarándokút a várkapuhoz.

Szent Márton Polgárőr Egyesület megkoszorúzza a Szent Márton szobrot és ekkor áldjuk meg a Polgárőrség szolgálati autóját is.

 

November 16-án, szombaton 15 órakor KALÁSZ foglalkozás lesz a Boldogasszony Házban. A vásárra készülődés és próba lesz.

 

November 17-én, vasárnap, Cirill főapát által meghirdetett módon jelölő szavazást tartunk az új

Képviselőtestület tagjaira, akik megbízatása a következő 5 évre fog szólni.

Kérjük, hozzanak tollat magukkal a jövő vasárnapi (és a szombati előesti) misékre, a jelölő szavazásra!

Az eddigi testületi tagok munkájának, szolgálatának bemutatása:  ITT megtekinthető.

A választás folyamatának részletes leírása: Képviselőtestületi tagok választása

 

Szent Erzsébet ünnepe 

November 19-én, kedden Árpádházi Szent Erzsébet napja.

A Területi Apátság Szent Erzsébet-napi egyházmegyés közös ünnepét idén Győrszentivánban tarjuk, november 19-én, kedden, 17.00 órai kezdettel.

A helyi színtársulat egy színdarabbal készül a Bibliai nők szerepéről , majd ünnepi szentmise és agapé.

UTAZÁS:

Közös autóbuszos utazást szervez az egyházmegye. Pannonhalmán, a „Takarékszövetkezet” buszmegállóból 15.35-kor indul majd a busz Győrszentivánba, az ünnepre.

Aki szeretné igénybe venni, kérjük mielőbb jelezze a sekrestyében, vagy iratkozzon fel a faliújságnál kitett lapon! 

 

ADOMÁNYGYŰJTÉS:

Az idei Erzsébet napi gyűjtést Arnold atya kárpátaljai gyülekezeteinek támogatására fordítjuk.

Azokon a területeken, ahol a háború tarolt, nagyon komoly szükséghelyzet van.

Oda elkel  minden támogatás – írta Arnold atya kelet Ukrajnában járva.

Már a héten elkezdünk gyűjteni tartós élelmiszert.

Várjuk a kedves hívek élelmiszeradományait, amit a Plébánián (2 ajtó közé is be lehet tenni) vagy a sekrestyében lehet leadni.

Továbbá nagy szükség lenne: melegzoknira, pokrócokra, vizes, alkoholos törlőkendőre, gyerek- és  felnőttpelenkára, gyermekkerékpárra, mosószerre, fertőtlenítőszerre, tisztálkodási szerekre…

Az Erzsébet napon, Győrszentivánban, a gyűjtött perselypénz adományt is az Arnold atya által kért dolgok megvásárlására fordítjuk.

A szeretet és béke Istene a szenvedők, az otthonukat és szeretteiket elvesztett embertársaink megsegítésére hív bennünket. Tegyük meg értük, ami tőlünk telik!

 

November 23. FORRÁSPONT - a legkedveltebb katolikus ifjúsági rendezvény.

Minden plébániáról várjuk a 15 és 30 közötti fiatalok jelentkezését.

Jelentkezési határidő: november 11. hétfő! 

 

November 24. Krisztus Király vasárnapja

Templomunk szentségimádási napja.

A templomban hátul, a faliújságnál kitett lapon lehet feliratkozni – akár egyénileg, akár közösségileg – egy-egy imádságos félóra / óra vállalására. Az eddigi jelentkezés megtekinthető.

 

KARITÁSZ HÍREK

 A Pannonhalmi Karitász, az Élelmiszerbank szervezésében a jövő hétvégén, a győri METRO áruházban - idén immár 8. éve - karácsonyi tartós élelmiszergyűjtést valósít meg. 

Önkénteseinkkel és segítőkkel gyűjtünk az áruházban vásárlói adományokat. Az összegyűlt élelmiszereket helyi és környékbeli rászorulók megsegítésére juttatjuk el karácsony előtt. Önkéntesek jelentkezését várjuk a sekrestyében vagy a plébánia villanypostáján (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

 

AJÁNDÉKOZZ RAJZOT AZ ADVENTBEN!

  • Sant’Egidio Közösség (Szent Egyed Közösség felhívása) – GYEREK rajz-pályázat

 A Közösség tagjai, idősek otthonában élő magányos embereket, hajléktalanokat, háborús országból menekülő családokat látogatnak, segítik őket rendszeresen, év közben is szolgálataikkal.

Hogy az Advent fénye a nélkülözőkhöz is eljuthasson, a gyermekek segítségét kérik, rajzpályázati felhívásukkal.

 

Évközi 28. vasárnap

 

A Szűzanya hónapjában minden vasárnap, az esti szentmisék után ünnepélyes rózsafűzér imádságot tartunk, ezzel is köszöntve égi Édesanyánkat!

Október 20., jövő vasárnap, az esti mise után asszonyok, édesanyák imádkozzák a rózsafűzért.

 

Október 14-én, hétfőn este 19.30-20.30 között ifjúsági Taizéi imaóra lesz a bazilika szentélyében, amit a Taizéből érkező magyar szerzetes, András testvér vezet (elmélkedést is mond).  

 

Jövő szombaton, október 19-én, 15 órától KALÁSZ foglalkozás a Boldogasszony Házban. Kézműves program lesz.

 

Október 20-án, vasárnap Járfás Ádám újmiséje lesz a diákmisén. Ő a gimnáziumban volt diák, és sokat járt le a kistemplomba ministrálni és a ministránsokkal foglalkozni. A diákmise alatt így lesz gyónási lehetőség, Ákos atyánál.

   

        

HITTANOS KIRÁNDULÁS

Október 28-án, hétfőn (őszi szünet első napján) szeretettel hívjuk egyházmegyénk hittanosait, ministránsait a hagyományos őszi közös kirándulásra.

Úti cél: Bodajk.

Tervezett program: szentmise, délelőtti program a Mária kegyhelyen. Ebéd után a helyi Vadászkastélyban csoportos, interaktív foglalkozás. A nap zárása imával, énekléssel, hálaadással és játékkal lesz.

Minden jelentkező számára 4500,- Ft kedvezményt biztosít a saját plébániája!

Jelentkezési lap ill. bővebb információ található.

 

A CANTATE KÓRUS ÚJRAINDULT

Bojtárné Anikó karvezető, zongoratanár vezeti.

Az általános iskolában jönnek össze csütörtökönként 19.30-20.30 között.

Nem csak egyházi énekekben, hanem szélesebb repertoárban terveznek most, de alkalmi egyházi szereplés továbbra is lesz.

Most készülnek is adventi misére.

Új kórustagokat is toboroznak: vegyes-karban gondolkoznak, így főleg férfiaknak, de hölgyeknek is örülnek, ha csatlakoznak a kórushoz!

 

AKOLITUS KÉPZÉS

2024/25-ben ismét indul akolitus-képzés a Területi Főapátságban, helyileg Bakonybélben.

Az első alkalomra október 22-én, kedden 17:30-kor kerül sor. Előre láthatóan a helyszín minden alkalommal Bakonybél lesz, az alkalmak kedd esténként 20:00 óráig lesznek.

Októbertől májusig tart a képzés, havi egy alkalommal.

Jelentkezés: aki elhivatást érez és kész erre, Ákos atyát keresse, ill. ő is szólít majd meg többeket.

 

A Városi Könyvtár kínálata:

o   Október 17-én, csütörtökön, 17 órától Rendhagyó néprajzi óra gyerekeknek foglalkozás – izgalmas ismerkedés a mesék boszorkányaival.

o   Október 22-én, 18 órakor Terápiás önismereti foglalkozás-sorozat indul Dallos Sándor művei alapján

A szavak teremtenek és gyógyítanak – akár írja az ember, akár olvassa!

Csoportvezető: Rácz Gergő magyar nyelv és irodalom tanár, mentálhigiénés szakember.

Bővebb információ a csatolmányban. /Könyvtár – biblioterápia.pdf/

 

KARITÁSZ hirdetés

Meleg takarókat szívesen fogadunk a téli időszakban, rászorulók részére! Aki tud segíteni ilyen adománnyal, a sekrestyébe teheti, vagy a Plébánia bejárat, két ajtó közötti részében is hagyható.

Köszönjük!

 

Évközi 31. vasárnap

 

November 6-án, szerdán 17 órakor Légy okosabb az okostelefonnál! – Szerezd vissza a családodat!  Pöltl Ákos  előadása a Kazinczy Ferenc Művelődési Házban

Az okostelefonok és az interaktív képernyők a családokban, gyerek-szülő kapcsolatban, stb. témákról 

 

A Bazilika 800 emlékév november 11-én, az ünnepi szentmisével zárul

Előtte héten (november 03-10.) az egyházmegye plébániái (naponta más-más egyházközség, a hétfő kivételével) tartanak Szentségimádást a Bazilikában

Az ünnepi hét programjainak napi menete:

  • Mindegyik nap 15.30-tól kezdődik a program, bazilikai vezetéssel, majd Uros apát emlékkiállítás (ő építette újjá a bazilikát) megtekintése tárlatvezetéssel
  • 16.45-től egy órás szentségimádás a bazilikában – zenei kíséret Simon László
  • 18 órától vesperás és konventmise

A mi egyházközségünk november 7-én, csütörtökön kerül sorra. Aznap NEM LESZ itt a kistemplomban szentmise, mindenkit várunk szeretettel az Apátságba!

Aki segítséget kérne a programokra való feljutáshoz, a Szent Márton szobortól igény szerint 2 időpontban indítunk fuvart:

1/ 15.00-kor, a bazilikai- és tárlatvezetés előtt;

2/ 16:15-kor, aki csak a szentségimádásra és a misére jönne.

A sekrestyében kérjük jelezni, illetve a faliújságnál kitett lapon lehet regisztrálni a fuvar igényekre!

Bármely másik napon is becsatlakozhatunk a programba.

          

November 9-én, jövő szombaton, 14 órától, a Szent Márton Cukorbeteg Egyesület  szervezi a Diabetes Világnap ünnepségét, a Művelődési Házban. Szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt!

 

November 9-én, 15 órakor KALÁSZ foglalkozás lesz a Boldogasszony Házban. Márton napra készületként lampionkészítés lesz, illetve szereposztás a Betlehemes játékra.

 

 November 11. hétfőn, Szent Márton napja. Emlékezzünk meg újra Pannonhalma védőszentjéről, Szent Mártonról egy közös lampionos zarándokúttal!

 16:30 Gyülekező a Szent Márton szobornál.

 16:45 Rövid megemlékezés után zarándokút a várkapuhoz.

                                  

A Szent Márton Polgárőr Egyesület megkoszorúzza a Szent Márton szobrot és ekkor áldjuk meg a Polgárőrség szolgálati autóját is.

 

 

AJÁNDÉKOZZ RAJZOT AZ ADVENTBEN!

  • Sant’Egidio Közösség (Szent Egyed Közösség felhívása) – GYEREK rajz-pályázat

 A Közösség tagjai, idősek otthonában élő magányos embereket, hajléktalanokat, háborús országból menekülő családokat látogatnak, segítik őket rendszeresen, év közben is szolgálataikkal.

Hogy az Advent fénye a nélkülözőkhöz is eljuthasson, a gyermekek segítségét kérik, rajzpályázati felhívásukkal.

 

október 4. pénteken:

Este 8-kor a gimnázium Dísztermében: Horváth Tamás és diákok - Kerékpárral a párizsi olimpián; vetítéssel egybekötött előadása, Pannonhalma – Párizs 2000 km két keréken címmel.

 

A VÁROSI KÖNYVTÁR aktuális programkínálata:

október 5. szombat könyvbörze, kézműves foglalkozás, előadás:

 

Évközi 27. vasárnap

 

Vasárnap, a 9.30-as diákmisén Hálaadás a Termésért. Az oltárhoz várjuk köszönettel a termény felajánlásokat!

 

A Szűzanya hónapjában minden vasárnap, az esti szentmisék után ünnepélyes rózsafüzér imádságot tartunk, ezzel is köszöntve égi Édesanyánkat!

 

Szerdánként, hetente Néptánc foglalkozások a Boldogasszony Házban! További jelentkezéseket várnak! Most éppen a vári diákokkal együtt, a fiúk vannak többségben!

 

AKOLITUS KÉPZÉS

 2024/25-ben ismét indul akolitus-képzés a Területi Főapátságban, helyileg Bakonybélben.

Az első alkalomra október 22-én, kedden 17:30-kor kerül sor. Előre láthatóan a helyszín minden alkalommal Bakonybél lesz, az alkalmak kedd esténként 20:00 óráig lesznek. Októbertől májusig tart a képzés, havi egy alkalommal.

Jelentkezés: aki elhivatást érez és kész erre, Ákos atyát keresse, ill. ő is szólít majd meg többeket.

 

 

 

 

Cirill főapát úr kérése, hogy 5 év letelte után legyen most az egész egyházmegyénkben

EGYHÁZKÖZSÉGI KÉPVISELŐTESTÜLETI VÁLASZTÁS

 

A jelenlegi, 11 fős egyházközségi képviselőtestület megbízatása Advent 1. vasárnapjáig szól.

A következő 5 évre szólóan, az új Képviselőtestületi tagok választása kétlépcsős választással történik:

 

A november 17-i jelölés összeszámlálása alapján összeállt a vasárnapi szavazólap: az eddigi képviselők kapták a legtöbb szavazatot. Az utána következő legtöbb szavazatot kapottakat kértem fel még, akik közül 5-en vállalták is a képviselői tagságot, ha Krisztus Király vasárnapján, a választás 2. fordulóján megszavazzák őket.

Így Krisztus Király ünnepén és a szombati előesti misén (november 23–24.)  a szavazó lapon 14 név lesz és közülük kell legfeljebb 10 nevet megjelölni, majd a szavazólapot a szentmise után a faliújságnál elhelyezett gyűjtődobozba bedobni.

 

 

Az eddigi tagokról, az egyházközségben végzett szolgálatukról rövid fényképes ismertető tekinthető meg.

Az eddigi képviselő testületi tagokon kívül, akik az első fordulóban a legtöbb szavazatot kapták és el is fogadták a jelölést.

 

 

Az új testület tagjai egyrészt a hívektől legtöbb szavazatot kapottakból, másrészt a plébános által még max. 3 kinevezett tagból áll össze.

 

Eskütétel

Az így összeállt testületet végül Cirill főapát úr elé terjesztjük jóváhagyásra és megerősítésre.

Advent 1. vasárnapi (december 1.) szentmisén pedig a tagok leteszik 5 évre az esküt.

 

Kérem, hogy a Szentlélek segítségét kérve készüljünk ebben a folyamatban részt venni.

 

Köszönöm, Ákos

 

Évközi 26. vasárnap

 

Vasárnap, 11:30-kor Elsőáldozási szentmise (2. csoport).

Előtte szombaton, 10 órától, előkészítő foglalkozás, gyónás és főpróba lesz a BA Házban.

 

Szeptember 30-án, hétfőn, 15 órakor +Horváth Gábor temetése. Gyászmise nem lesz.

 

Október 2. szerdától indulnak a rendszeres, heti Néptánc foglalkozások a Boldogasszony Házban. A felsős csoportnak 17 - 18.30-ig lesznek szerdánként a próbák. Az alsósokat és a kicsiket hétfőnként várják a Művelődési Házban!

               

Október 4. elsőpéntek, beteglátogatás.

 

 

Holnap, pénteken:

o   Este 8-kor a gimnázium Dísztermében: Horváth Tamás és diákok - kerékpárral a párizsi olimpián;

vetítéssel egybekötött előadása, Pannonhalma – Párizs 2000 km két keréken címmel.

/ bővebben erről: ITT olvasható./

 

Október 5. szombaton

 

A VÁROSI KÖNYVTÁR aktuális programkínálata:

szombati könyvbörze, kézműves foglalkozás, előadás:

 

11.30-kor Dr. Kőrösi Tamás emléktábla avatás a bástyafalnál. 

Pannonhalma Város Önkormányzata, a Bencés Diákok Győri Egyesülete és a bencés diákok közössége szervezésében minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! 

 

14 órától rendhagyó KALÁSZ foglalkozás lesz. Nyílvános és ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 Speciális programunk lesz: Mónus József László többszörös világrekorder tradicionális távlövő íjász lesz a vendégünk és tart egy vetítéssel egybekötött előadást.

Ő a Magyar Zászló Becsületéért a Farkasokkal Alapítvány alapítója is, akik a célként történelmi múltunk megismertetését és hagyományőrzést tűztek ki.

 

Október 6-án vasárnap, a diákmisén Hálaadás a Termésért.

Köszönettel fogadjuk és a sekrestyébe gyűjtjük a terményadomány felajánlásokat (zöldség, gyümölcs, lekvár, szörp…), amit majd a Győri Szemináriumba ajánlunk fel a kispapoknak.

 

 

OKTÓBERI RÓZSAFŰZÉR IMÁDSÁGOK:

 A Szűzanya hónapjában minden vasárnap, az esti szentmisék után ünnepélyes rózsafüzér imádságot tartunk, ezzel is köszöntve égi Édesanyánkat!

 

 

 

 

Évközi 30. vasárnap

 2025. tavaszi bérmálásra legalább nyolcadikos fiatalok jelentkezését várom– jelentkezési lap leadási határideje ma, vasárnap. Űrlap

 A szentséget kérő felnőttek szólítsanak meg, hogy a személyre szabott felkészülést egyeztethessük! 

 

A Szűzanya hónapjában utoljára most vasárnap, az esti szentmise után ünnepélyes rózsafűzér imádságot tartunk, ezzel is köszöntve égi Édesanyánkat! – most a férfiak, édesapák imádkozzák.

 

November 1-én, pénteken Mindenszentek főünnepe, szentmise este 18:00-kor, utána pedig Lucernárium – imádság halottainkért.

 

November 2-án, szombaton Halottak napja.

- A temetőben 9:00 órakor szentmise halottainkért és az új sírok megáldása.

- 16:00 órakor imádság a Tóthegyi keresztnél

- Este 18:00 órakor szentmise a templomban.

 

November 6-án, szerdán 17 órakor Légy okosabb az okostelefonnál! – Szerezd vissza a családodat!  Pöltl Ákos  előadása a Kazinczy Ferenc Művelődési Házban

Az okostelefonok és az interaktív képernyők a családokban, gyerek-szülő kapcsolatban, stb. témákról 

 

A Bazilika 800 emlékév november 11-én, az ünnepi szentmisével zárul

Előtte héten (november 03-10.) az egyházmegye plébániái (naponta más-más egyházközség, a hétfő kivételével) tartanak Szentségimádást a Bazilikában

Az ünnepi hét programjainak napi menete:

  • Mindegyik nap 15.30-tól kezdődik a program, bazilikai vezetéssel, majd Uros apát emlékkiállítás (ő építette újjá a bazilikát) megtekintése tárlatvezetéssel
  • 16.45-től egy órás szentségimádás a bazilikában – zenei kíséret Simon László
  • 18 órától vesperás és konventmise

A mi egyházközségünk november 7-én, csütörtökön kerül sorra. Aznap NEM LESZ itt a kistemplomban szentmise, mindenkit várunk szeretettel az Apátságba!

Aki segítséget kérne a programokra való feljutáshoz, a Szent Márton szobortól igény szerint 2 időpontban indítunk fuvart:

1/ 15.00-kor, a bazilikai- és tárlatvezetés előtt;

2/ 16:15-kor, aki csak a szentségimádásra és a misére jönne.

A sekrestyében kérjük jelezni, illetve a faliújságnál kitett lapon lehet regisztrálni a fuvar igényekre!

Bármely másik napon is becsatlakozhatunk a programba.

 

AJÁNDÉKOZZ RAJZOT AZ ADVENTBEN!

  • Sant’Egidio Közösség (Szent Egyed Közösség felhívása) – GYEREK rajz-pályázat

 A Közösség tagjai, idősek otthonában élő magányos embereket, hajléktalanokat, háborús országból menekülő családokat látogatnak, segítik őket rendszeresen, év közben is szolgálataikkal.

Hogy az Advent fénye a nélkülözőkhöz is eljuthasson, a gyermekek segítségét kérik, rajzpályázati felhívásukkal.

 

"NE FÉLJ, NEM ÍTÉLLEK EL!"

LELKIGYAKORLAT - abortusz, spontán babavesztés okozta sebekből való lelki gyógyulás lehetőségét kínálja.

 

Évközi 25. vasárnap

 

Vasárnap, és a  jövő héten, 29-én vasárnap, 11:30-tól Elsőáldozás lesz, 2 csoportban.

Előtte szombatokon, 10 órától, előkészítő foglalkozások, gyónás és főpróba lesz a Boldogasszony Házban.

 

Szeptember 27-én, pénteken, a Turizmus világnapja alkalmából Történetek a város szívéből – vezetett program kerül megrendezésre. A esemény keretében, templomunk múltja, rejtélyes története valamint a Mindenki Keresztútja kerül bemutatásra. A program előregisztrációhoz kötött. 

 

Október 2-től indulnak a rendszeres, heti Néptánc foglalkozások a Boldogasszony Házban. A felsős csoportnak 17 - 18.30-ig lesznek szerdánként a próbák. Részletes infó a csatolt Plakáton.

 

Október 5-én Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

 

Október 6-án a diákmisén, Hálaadás a Termésért. Köszönettel fogadjuk és a sekrestyébe gyűjtjük a terményadomány felajánlásokat (zöldség, gyümölcs, lekvár, szörp…), amit majd a Győri Szemináriumba ajánlunk fel a kispapoknak.