Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia
9090 Pannonhalma, Váralja 1.

Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia

 Húsvét 5. vasárnapja

 

A 9.30-as diákmisén a KALÁSZ-os gyerekek Anyák napi ünnepi köszöntő műsorát láthatjuk.

 

Fény útja – Öröm útja

Ahogy a korábbi években is, - amint a 40 napos böjtben péntekenként keresztutat járunk - úgy az 50 napos húsvéti idő vasárnapjain - hogy Jézusnak ne csak a fájdalmában, hanem örömében is társai legyünk - az Öröm útját - Fény útját járjuk. Az esti szentmise után – Húsvét és Pünkösd közötti vasárnap esténként - az Öröm Útja stációit elmélkedjük, imádkozzuk közösen.
Május 9-én, jövő vasárnap az egyházközségünk asszonyai- édesanyái fogják imádkozni az Öröm útját. 

Az esti szentmisék már 19.00 órakor kezdődnek, az Öröm útja kb. 19.45-kor.

 

Május a Szűzanya hónapja. Az elmúlt évek gyakorlatát követve a szombat esti szentmisék után ünnepélyes Lorettói litániát mondunk.

 

A Boldogasszony Kápolnában májusban szombat- és vasárnaponként este 18.00 órakor litánia.

 

Május 7-én elsőpéntek – beteglátogatás kérésre.

 

A szeptemberi 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró szentmiséjére, amelyre Ferenc pápa is ellátogat, egyházmegyénk közös részvételt szervez – Cirill főapát úr, szerzetespapság, ministránsok és egyházmegyénk hívei.

2021.09.12. 11:00 óra Budapest, Hősök-tere. A szervezett közös utazásra regisztráció: jelentkezési lap kitöltésével és a részvételi díj, 6000,- befizetésével történik. Jelentkezési lapok és bővebb infó a faliújságnál ill. elektronikusan a 4plebania.hu/nek oldalon.

 

Álláspályázat

A Pannonhalmi Szent Benedek Általános Iskola és AMI pályázatot hirdet tanító és napközis pedagógus állásra, valamint pedagógiai asszisztens állásra. Az állások 2021. augusztus 1-jétől tölthetőek be. A pályázatokat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük benyújtani. Érdeklődésüket Turbók Arnold Bertalan igazgató vagy Szücs Katalin igazgatóhelyettes fogadja munkaidőben telefonon (30/2471731) vagy személyesen.