HETI GONDOLAT
„Amikor néhány napom átlagon felüli – akkor csak megállok, mint egy kisgyermek, és türelmesen várom, hogy a vihar elmúljon. … Imádkozzon értem.” (Teréz anya lelkivezetőjének írt leveléből)
HIRDETÉSEK
ADVENT 2. vasárnapja
Cirill főapát úr Adventi körlevele ITT olvasható.
Fábry Kornél püspök atya elindít egy sorozatot a Bibliáról. Regisztráció itt.
A diákmise előtt az oltár elé kitett kosárba tegyék a gyerekek a csokit vagy apró édességet, amit elhoztak adományba.
A Kárpátaljára kerülő Angyalbatyu csomagokkal együtt juttatjuk el, a nehéz sorsú családok gyermekeihez.
A diákmise után mindenkit szeretettel hívunk az immár hagyományos Adventi Melegedőbe a templomkertbe!
Kötetlen együttlét vadpörkölttel, tárkonyos húsgombóc levessel, forralt borral, forró csokival, teával és házi süteményekkel; melynek bevételét a közösség javára fordítjuk.
A Boldogasszony Házban lesz lehetőség könyv, DVD, CD „csere-beré”-re is: ha van ajándékozható könyvünk, amit mi már nem olvasunk, de másnak ajánljuk, hozzuk el.
Másrészt mi is találhatunk majd ott magunknak, vagy ajándéknak, amit szabadon elhozhatunk.
Hétköznapokon reggel 5.50-kor hajnali szentmise, Rorate.
Esti szentmisék csak szombaton és vasárnap 18 órakor.
Ebben az időszakban a Szent Mónika imaórák alkalmai is hétfőnként a Rorátét követően, 6.30-kor kezdődnek.
Gyónási lehetőség minden roráte mise után lesz.
Hasznos stratégiák a középiskolai matematika felvételire címmel órákat szervezünk.
A három alkalom kiegészítő felkészülési lehetőség olyan diákoknak, akik komolyan gondolják a felvételit, készülnek és mégis izgulnak.
Elsősorban nyolcadikos diákok jelentkezését várjuk!
Időpontok:
- december 10. (szerda) 16:45 – 17:30 !! IDŐPONT VÁLTOZÁS !!
- december 13. 10:30 és
- január 17. 10:30 (szombati napok)
Helyszín: Pannonhalmi Városi Könyvtár
Az órákat Borzsák István gimnáziumi matematika tanár tartja.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Jelentkezni lehet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.
December 13-án szombaton 15 órakor KALÁSZ foglalkozás a Boldogasszony Házban! Vásárra készülés és próba lesz.
December 13-án szombaton 18 órától lesz az év utolsó Ifjúsági találkozója, Szilveszter atya fogja tartani az Apátságban.
December 13-ig várjuk a sekrestyébe vagy a Plébániára leadva azokat a rajzokat, melyeket a Sant’Egidio Közösség (Szent Egyed Közösség) felhívására időseknek készítenek a gyerekek. A helyi Szent Márton Otthon lakóinak juttatjuk el, megajándékozva őket.
December 14. ADVENT 3. vasárnapja
8:00-12:00-ig KALÁSZ KÉZMŰVES - VÁSÁR a Boldogasszony Házban.
15:30 KARÁCSONYVÁRÓ JÓTÉKONYSÁGI DICSŐÍTŐ KONCERT a templomban.
A Gyertyaláng Kisegyüttes mellett fellép Steve Kindler hegedűművész.
A koncert után sok szeretettel várunk mindenkit sütizésre, meleg teára és kötetlen beszélgetésre a Boldogasszony Házba!
December 20. szombaton a Roráte mise után 20 perc vezetett ima családjaink, közösségeink és országunk egységéért, békéjéért ebben a mai megosztott világban – majd 20 perc forró tea és zsíros kenyér a Boldogasszony házban
KÁNTÁLÁS
December 21-én (vasárnap) és 22-én (hétfőn) folytatódik Pannonhalmán - a 2017-ben újraélesztett hagyomány - a gyermekek Betlehemezése, a Kántálás.
Aki tudja, fogadja szeretettel a kis pásztorokat!
Feliratkozni a templomban lehet a hirdetőtáblánál, vagy Szücs Marikánál.
ÚJ EMBER Falinaptár a templomban, a faliújságnál elérhető.
KARÁCSONYI AJÁNDÉKÖTLET! – Zarándoklat Medjugorjéba Zarándoklat 2026 október